OO. - Prológus

Ha akkor, ha aznap nem töltöttem volna le azt az alkalmazást, soha nem kellett volna megismernem. A véleményem örökké ugyanaz maradt volna róla. Gyűlöltem, és megvetettem. Elítéltem, és szinte már a nevétől is undorodtam. De most? Most beleszerettem. És átvert. Végig. Elnéztem neki, hittem benne. Majd újra megette, először mindent. Elvesztettem a barátaimat, a családomat, az életemet. Miatta, érte! Megismertem őt az interneten, és most mindezért úgy érzem... El kell dobjam az életemet.
Miért kellene tovább élnem? Hogy újra, és újra megalázzon? Hogy átverjen továbbra is minden szavával? Nem, velem ezt többé nem teszi meg.
Lecsúsztam a hideg csempének dőlve. Kirázott a hideg. A földre érve átkaroltam térdeimet, és zokogni kezdtem. Megszorítottam a bal kezemben lévő kis dobozt, és tekintetemet rá vezettem.
Könnyeimtől szinte semmit nem láttam, talán éppen olyan érzés volt, mint amit lelkemben éreztem. Köd... Szipogva erőt vettem magamon, letöröltem könnycseppjeimet, és végül sikerült elolvasnom, ami a dobozra volt írva: nyugtató. 
Mély lélegzetet vettem, és fejemet a falnak döntve, becsuktam szemeimet, így átgondolva az életemet. Reszkettem, féltem. A félelem uralkodott egész testemen. Remegtem... Egyszerre éreztem hideget, és meleget. Testem forró volt, de ugyanakkor a csempe lágyan hűtött.
Gyűlöltem, és undorodtam magamtól. Hagytam, hogy így átverjenek, és játsszanak velem. Nem éreztem, hogy lenne-e tovább értelme élnem. De rettegtem a haláltól, másrészt vágytam is rá...
Kiszórtam a doboz egész tartalmát, majd újra átgondoltam az egész történetemet vele...
Hogy is volt ez?
Minden akkor kezdődött, történelem órán...

*Másfél évvel ezelőtt*